Esküvői szolgáltatók árai – 2019-es tény adatok

Az idén is elkészítettük az éves felmérést a korábbi év esküvői alapján. A felmérésben azt kutattuk, az árlistától függetlenül milyen összegért dolgoztak a vállalkozók az esküvőkön.

A számokat továbbra is úgy kértük, hogy egy egész napos kb.: 100-120 fős esküvő mindenféle kiegészítők, extrák és termékek nélkül, csak az alap szolgáltatás mennyibe kerül.

További változás, hogy a videós szekciót ketté bontottuk, mivel a végeredményt erősen torzította az, hogy együtt szerepeltek a klasszikus videósok és a modern stílust képviselő cinematográfusok. Most, hogy ezen területeket különbontottuk, jól láthatóak azok az eltérések, melyekre korábban csupán szövegesen céloztunk, de konkrét bizonyíték nem volt rá.

Érdekes adatok kerültek viszont így napvilágra a cinematográfus szekcióban. Azzal tisztában voltunk eddig is, hogy a fotósok között vannak mélyen ár alatt dolgozók, akik munkáját inkább nem is minősítenénk, de a cinemások között ennyire mély szakadékot nem sejtettunk. A kategória legalsó árszegmense 100eFt és ami még tovább növeli a döbbenetünket az a szolgáltató által felvetett probléma, melyet Ő az egyik legkomolyabbnak gondol szakmáján belül: „A túl olcsó silány konkurencia”. Elég gyakran dolgozok együtt filmes kollégákkal és azok, akiket szívesen ajánlok is párok részére a 250-400 eFt közötti ársávban dolgoznak. El se merem képzelni, hogyan lesz filmes végeredmény egy ilyen alacsony összegből, de tartok tőle, hogy Ő inkább egy videós, aki megpróbálja magát kicsit modernebb stílusban feltüntetni.

 

Cinematográfusok vállalási árai 2019-ben

Cinematográfusok vállalási árai 2019-ben

 

A grafikonból elég jól látható, hogy van a 200 eFt alatti szegmens elég szétszórtan, a nagy közép átlag 220 eFt környékén és a prémium kategória 300-400 eFt környékén (és természetesen van feljebb is, de az már nem reprezentatív).

A súlyozott átlag országosan a cinematográfusoknál: 224 064 Ft

A különválasztás után a klasszikus videós mezőny már egy sokkal homogénebb lényeges kiugrásoktól mentes árgrafikont mutat, ahol természetesen szintén megtalálható egy olcsóbb és egy drágább szegmens, de nem olyan mértékben tagoltan ahogy pl.: a cinemásoknál vagy a fotósoknál ez megfigyelhető.

 

Videósok vállalási árai 2019-ben

Videósok vállalási árai 2019-ben

A változó igényekhez alkalmazkodva egyre kevesebb a hagyományos videós és egyre többen térnek át a filmes stílusú cinematográfus irányzatra. Ez a válaszadók számának igen jelentős eltérésében is érezhető, közel ötször több filmes töltötte ki a kérdőívet, mint hagyományos videós.

A súlyozott átlag országosan a videósoknál: 146 014 Ft

Az esküvői fotósok terén végre a számok is azt mutatják, amit a menyasszonyok mondanak, elszakadt Budapest a vidéktől. Bár az összesített átlag csökkent a 2018-as évhez képest (214 eFt-ról 205 eFt-ra esett vissza), vagy elköltözött pár "olcsójános" vidékre, vagy BP-re érkezett pár prémium fotós, a 213 eFt-os 2017-es átlaghoz képest a 2019-es statisztikában már 244 eFt egy budapesti fotós egész napos munkája.

 

Fotósok vállalási árai megyékre bontva 2019-ben

Fotósok vállalási árai megyékre bontva 2019-ben

Az alábbi térkép a kutatásban résztvevő fotósok által biztosított adatok alapján megtekinthető, megyékre bontva az átlagos vállalási díj. Ez a globális valóságtól eltérhet, sajnos a szürke zónában dolgozó szolgáltatókat nem tudjuk elérni és így ez akár jelentős mértékben is torzíthatja az átlagokat.

A fotósok közötti szegmentálódás idén is elég jól kirajzolódik az árgrafikonban. Ezek az árszegmensek ahogy más szolgáltatási ágak esetében is, a legtöbb esetben kézzel fogható különbségeket jelentenek, melyek gyakran csak akkor derülnek ki, amikor valami nem a tervezettek szerint történik. Tudom, mindenki mindenhol leírja, hogy kérj be komplett anyagokat a fotóstól, szerződj vele, kérj számlát, stb., de nem baj, ha felteszel neki pár keresztkérdést olyan eshetőségekre, amik kihatással lehetnek a munkája végeredményére. Mit tesz, ha elered az eső a szabadtéri szertartáson? Mit tesz, ha tönkremegy a fényképezőgépe? Mi van, ha megsérül a memóriakártya vagy netán baleset éri őt. Ezekre nincsenek sablon válaszok, viszont a reakciókból és a felvázolt megoldási javaslatokból te, akinek esetleg nem szakmád a fotózás, te is le tudod szűrni, hogy az számodra megnyugtató-e vagy bizony van egy-két hibafaktor a történetben.

A súlyozott átlag országosan az esküvői fotósoknál 205 449 Ft

A fotósokkal ellentétben a ceremóniamesterek átlagos vállalási ára ha nem is sokat, de kb., 10 000 Ft-ot emelkedett az előző évhez képest. Az átlagárak azonban itt erősen alulreprezentálhatják a valóban megcélozandó szegmenst, mivel a grafikonban egy igen domináns 100 eFt alatti és egy 120 eFt-os csúcs is megfigyelhető, ami meglehetősen távol esik attól az ártól, amennyiért egy valamire való ceremóniamestert megkap egy pár a nagy napjukra.

 

Ceremóniamesterek vállalási árai 2019-ben

Ceremóniamesterek vállalási árai 2019-ben

A súlyozott átlag országosan a ceremóniamestereknél 170 738 Ft de a valóság és a szakmán belül elfogadott adat inkább a 200-210 eFt környékén keresendő.

Hasonlóan erős emelkedést mutatott a vőfélyek vállalási díja is, 107 000 Ft-ról 122 745 Ft-ra emelkedett, ami még így is hatalmas eltérést mutat a ceremóniamesterek díjazásához képest.

 

Vőfélyek vállalási árai 2019-ben

Vőfélyek vállalási árai 2019-ben

A súlyozott átlag országosan a vőfélyeknél 122 745 Ft

Az utolsó terület, ahol olyan mennyiségű adat keletkezett, melyből grafikont is tudtam készíteni, az az esküvői dj. Árak tekintetében itt is igen jelentős emelkedés figyelhető meg, a korábbi 149 000 Ft-hoz képest a 2019-es átlagos vállalási árak 167 901 Ft-ot mutattak, és ami még érdekesebb az a szolgáltatók árazásának egységesedése. Vannak ugyan apróbb hullámok a 170 000 Ft-os sáv alatt, de a nagyobb volumenű munkát a 170 000 Ft – 215 000 Ft-os ársávban dolgozó szolgáltatók végezték. Természetesen a már említett „hullámok” az átlagos vállalási árat így is jelentős mértékben lefele korrigálták, de a grafikonból a „munkaképes” szolgáltatók árazása elég egyértelműen kirajzolódik.

 

DJ-k vállalási árai 2019-ben

DJ-k vállalási árai 2019-ben

A súlyozott átlag országosan az esküvői dj-knél 167 901 Ft

Ezek voltak azok a szolgáltatási területek, ahol a kiértékelhető adatokból nem csupán egy átlag számot tudtunk mondani, hanem mélyebb következtetéseket is le lehetett vonni. Sajnos több terület van, ahol nem vagyunk ennyire elkényeztetve, így ezeknél csupán egy országos átlag árat tudunk írni, amit a fentebb is említett szürke zónás szolgáltatók jelentős mértékben torzíthatnak.

A számok tehát az országos átlag árat mutatják 2019-es esküvőkre vonatkoztatva azon szolgáltatók esetében, ahol a részletesebb statisztikához nem volt elegendő adat, de egy átlagos becsléshez már igen:

Szolgáltatás Átlagár
Esküvőszervező 278 484 Ft (2018: 224 eFt)
Szertartásvezető 59 030 Ft (2018: 46 eFt)
Zenekar 201 379 Ft (2018: 208 eFt)
Sminkes 38 563 Ft (2018: n/a)